KIK VAGYUNK

MIVEL FOGLALKOZUNK?

2005 óta foglalkozunk minőségi, professzionális generál elektromos kivitelezéssel Magyarországon és külföldön egyaránt. A céget három, a szakmában már korábban is jártas  magánszemély: Mátyás Róbert, Szabó Attila és Fazekas László, vagyis a RAL alapította, akik villamosmérnöki, illetve technikusi végzettséggel rendelkeznek. A vállalkozás fő profilja kezdetek óta az elektromos kivitelezői tevékenység (automatika, erősáram, gyengeáram), valamint az ehhez kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások, amelyek leginkább ipari létesítmények teljes körű villamos kivitelezését jelentik a tervezéstől a megvalósításig.

RAL Elektro Kft.

ÉRTÉKEINK

AMELYEK ELVEZETNEK MINKET A KITŰZÖTT CÉLJAINKHOZ

15 ÉVE MEGOLDJUK

ÜGYFELEINK PROBLÉMÁIT

A cég megalapításának első napja óta elköteleztük magunkat a minőség, a szakértelem és a professzionális kiszolgálás mellett. Célunk, hogy megrendelőink igényeit a legmagasabb színvonalon, határidőre teljesítsük.
15 éve töretlenül valljuk, hogy mindig keressük (és megtaláljuk) a legjobb megoldásokat ügyfeleink számára. Cégünknek közel 40 alkalmazottja van, akiknek nagy része már a cég indulásakor velünk dolgozott. A vezetőség napi szinten részt vesz a munkában, így a megbízókkal, partnerekkel, munkavállalókkal és alvállalkozókkal történő kapcsolattartás is intenzív. A kivitelezés részeként a minőségi anyagok beszerzését is elvégezzük: számos elismert hazai és nemzetközi kereskedelmi partnerrel van együttműködésünk.

Cégünk számokban

KONCEPCIÓTÓL A MEGVALÓSÍTÁSIG

Az általunk használt innovatív fejlesztéseknek, és a felkészült kollégáknak köszönhetően szinte azonnal tudunk reagálni a felmerülő problémákra és megváltozott körülményekre.

300

Ügyfél

500

Projekt

150

Alkalmazott és munkavállaló

ÜGYFELEINK

MIÉRT MINKET VÁLASZTANAK?
  1. Megalakulásunk óta kiszámítható, korrekt üzleti partnerei vagyunk a hazai és nemzetközi vállalkozásoknak.
  2. Megrendelőink igényeit maximálisan szem előtt tartva, rugalmas, gyors és pontos kiszolgálással, hozzáértő támogatásunkkal a legjobb ár-érték arányú szolgáltatást nyújtjuk.
  3. A felmerülő problémákat nem hárítjuk át ügyfeleinkre, helyette mindig a megoldásokat keressük, és megvalósításukkal tehermentesítjük megbízóinkat.
  4. Szolgáltatásainkat mindig az ügyfeleink egyedi igényeihez igazítjuk.
  5. Az általunk kivitelezett létesítményekhez nem kell visszajárnunk garanciális javításokra.
  6. A szektor problémái ugyan folyamatosan változnak, de rugalmasságunknak köszönhetően szinte azonnal tudunk reagálni a felmerülő problémákra és a megváltozott körülményekre.
  7. A kimagasló minőség zálogát a folyamatos ellenőrzésben, a partnerekkel történő személyes kapcsolattartásban, a tőlük kapott visszajelzések figyelembevételében, a helyszíni szerelésvezetők folyamatos jelenlétében, valamint a minőségi anyagok beépítésében látjuk.
  8. Kiemelt fontosságot tulajdonítunk a magas műszaki-technológiai felszereltségnek, az új technológiák és módszerek alkalmazásának, gépparkunk folyamatos fejlesztésének és a magas szintű szerszámozottságnak.

15 ÉV UTÁN

IS MERÜNK NAGYOT ÁLMODNI

Szolgáltatásainkat 15 éve ügyfeleink igényeihez igazítva alakítjuk és fejlesztjük. Jövőbeni terveink között kiemelt helyen szerepel szolgáltatásaink színvonalának emelése, a speciális fogyasztói igények kielégítése. A cég megalapítása óta független pénzügyi háttérrel rendelkezik, amiből finanszírozni tudjuk a folyamatos növekedést és a fejlesztéseket.  2011-ben (telephely-fejlesztési pályázat keretében) raktárbővítést és berendezésgyártó részleg kiépítését hajtottuk végre tatabányai telephelyünkön. Járműparkunkat folyamatosan bővítjük és korszerűsítjük, csakúgy, mint az alkalmazott gépeket, szerszámokat. Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy folyamatosan lépést tartsunk a termékek és technológiák fejlődésével. Fontosnak tartjuk dolgozóink szakmai továbbképzését az új technológiák, rendszerek, eszközök terén. Projektjeinken  ezért a cégünk által integrált, magasan kvalifikált szakember-gárda, valamint felelős műszaki vezetők segítik elő a munka szakszerű, és szabványok szerinti kivitelezését.

KIEMELT HAZAI

ÉS NEMZETKÖZI PROJEKTJEINK

NEW-YORK-I MAGYAR NAGYKÖVETSÉG

A teljes automatikai rendszer felújítását végeztük, ahol a szakmai kihívások mellett speciális körülmények is nehezítették a munkát, lévén az Amerikai Egyesült Államokban egészen mások a rendszerkövetelmények, mint hazánkban, vagy az Európai Unióban.

MERCEDES KECSKEMÉT, AUDI GYŐR

Az újonnan épült gyárak automatikai rendszerének kivitelezését végeztük, ahol a légkezelők méretéből adódóan bonyolult egyedi megoldásokra volt szükség.

COCA-COLA DUNAHARASZTI

A gyár bővítése során párhuzamosan végeztük a komplett automatikai rendszer, valamint az erősáram kivitelezését.

KÖRNYEZETÜNK VÉDELME

SZÁMUNKRA IS A LEGFONTOSABB

Cégünk filozófiájának a környezettudatos gondolkodás és működés az egyik legfontosabb alappillére. A tevékenységünkre vonatkozó környezetvédelmi jogszabályokat, határozatokat és szabványi előírásokat a lehető legkörültekintőbben betartjuk. A projektek kivitelezése során az energiát és anyagokat a leggazdaságosabban használjuk fel.  Ahogy magunktól, úgy munkatársainktól, partnereinktől, beszállítóinktól is elvárjuk a környezettudatos szemléletet.

PARTNEREINK

AKIKRE MINDIG SZÁMÍTHATUNK